Városok, Falvak Szövetsége

Község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A Szatmári-síkságon fekszik, három folyó ölelésében. Közvetlenül a Szamos folyó jobb partján található, a torkolattól mintegy 12 kilométerre délre, mellette folyik el a Túr és 3 kilométerre északra a Tisza. A folyók felszínalakító munkájának eredményeként alakult ki különleges, egyedi tájvilága. Az ásványi anyagokban gazdag hordaléklerakódások következtében jó minőségű termőtalajok képződtek, míg a mélyebb fekvésű részekben mocsarak keletkeztek. Az árterek kedveznek az úgynevezett “dzsungelgyümölcsösök” meghonosodásának. Itt terem az utánozhatatlan zamatú “Nemtudom” szilva, a kissé savanykás cigánymeggy, a világszerte ismert vilmoskörte, valamint a különleges milotai dió.

Panyola területe a honfoglalást megelőző időben is lakott hely lehetett. A halászó-vadászó, később földművelő-állattenyésztő ember számára a terület jó lehetőségeket biztosított, amit a honfoglalók is kihasználtak. A síkságból kiemelkedő tereprészeken jó szálláshelyet találtak az erre vándorló népek is. Az ellenség támadásairól a ma is élő folyók, az időszakosan megtelt holt patakmedrek és mocsarak is védték őket.

Mivel a feltételek állattartásra nem voltak alkalmasak, a honfoglalás idején ide érkezett népek továbbvándoroltak. A Tisza és a Szamos közét csak az államalapítás után telepítették be. Szláv közösségek tették megművelhetővé a földet, akik a 11. században be is népesítették a területet, amely királyi tulajdonban volt. A legkorábbi nemzetségi birtokok kialakulása a királyi adományok révén a 11. század második felére keltezhető. Így került a 13. század első felében a Balog-Semjén nemzetség birtokába Panyola és Kérsemjén is. Ekkor Tompa fia Benedek, Ubul fia Mihály és Panyala Péter osztozkodtak a falun, amelynek életét beárnyékolta földesuraik marakodása.

A település néveredete bizonytalan. Első okleveles említése 1247-ből való. Nevét írták Ponula, Kisponula (1379), Ponyala, Panyola (1382) és Panyla alakban is.

1285-ben a Panyolaiak IV. László királytól engedélyt kértek, hogy várat építhessenek. Meg is kapták, és a Szamoson leszállított kőből és mészből megépítették. 1292-ben a Panyolaiak itt lakó ága a többiek tiltakozása ellenére eladta a birtokot a lerombolt vár helyével és két hajtómalommal a Borsa nemzetségbeli Kopasz erdélyi vajdának. Ottó király rendeletére 1307-ben visszakapta a család, de ettől fogva a rokon Kállayakkal elkeseredett határperek sorozata folyt olyannyira, hogy a Kállayak és Panyola Péter királyi ítélet alapján párbajt vívtak a birtokért. A 14. században a Kállay család résztulajdont szerzett a területen, aminek következtében a pereskedések száma megnövekedett. Végül 1427-ben Zsigmond király Kállay Jánosnak adományozta a falut. Mivel a falu és határa Kállay birtok lett, sokáig Szabolcs vármegyéhez tartozott. Aztán több birtokos család szerzett rá tulajdonjogot, aminek a 20. században bekövetkezett államosítás vetett véget.

A községnek nincsenek híres történelmi nevezetességei, itt nem születtek nagy hadvezérek, költők, politikusok, híresebb csata sem zajlott. Mégis, miközben az itt élők viaskodtak földjükért, megélhetésükért, nevelték és tanították gyermekeiket, közvetve vagy közvetlenül részesei voltak azoknak a nagy eseményeknek, amelyeket a történelemből ismerünk.

Panyolai Pálinkafőzde
Panyolium

A Nemzeti Értéktár kiemelkedő nemzeti, megyei és települési értéktár elemei között:
Szatmári szilvapálinka
Szatmári szilvalekvár
Szatmári középkori templomok

Panyola Feszt
Hagyományőrző Farsang
Hagyományok útján - megyei értéktalálkozó