Városok, Falvak Szövetsége

Város Vas megye nyugati szélén, az osztrák határ közelében, a Kőszegi Tájvédelmi Körzet központja. Gazdag múltja révén sokszor jelentős szerepet töltött be Magyarország és Ausztria történelmében. Határvárosi szerepe hazánk schengeni egyezményhez való 2007-es csatlakozásával szűnt meg.

A város határában kőkori és bronzkori eszközöket találtak, amelyek közül kiemelkedik az 1841-ben, az Óház környékén talált 44 bronzsarló. Egyes vélemények szerint itt, a korabeli település környékén, amelyet akkor castellum Guntionisnak neveztek, vívott meg egymással 802-ben az avar és a frank sereg.

A környék a 12-13. századtól hadászati fontosságú lett a német katonai betörések miatt. A Kőszegi-hegységben sorra épültek a védelmi kővárak, amelyek közül az egyik az Óházon emelt ún. Felsővár volt. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor építették, de a tatárjárás idején már állt, mert IV. Bélának kellett visszafoglalnia az osztrák hercegtől. Az ennek emlékét megörökítő oklevélben írták le először nevét: castrum Kuszug (1248). 1328-ban királyi városi címet kapott.

A 13. század második felében a Németújvári család ide tette át székhelyét. Henrik és fia, Iván jelentős építkezésekbe kezdtek. A régi vár alatt található Gyöngyös-parti területen felépítették új erősségüket, a reprezentációs igényeket is kielégítő Alsóvárat. Megalapították Kőszeg városát, amelyet falakkal is megerősítettek. Az első lakók egy része német telepes volt, akiknek különböző kedvezményeket és kiváltságokat adtak. 1483-ban Mátyás király ugyan visszafoglalta Kőszeget, de halála után újra Habsburg zálogbirtok lett egészen 1647-ig, amikor is III. Ferdinánd újra a magyar korona fennhatósága alá helyezte.

1532-ben Jurisics Miklós várkapitánysága idején a Bécs ellen támadó török sereg ostromolta a várost. Augusztus 5. és 30. között Szulejmán szultán személyes felügyelete mellett 19 heves támadást állt ki, amelyet kisszámú katonaság, a polgárok és a környékről idemenekült jobbágyok védtek. Az utolsó roham után az éhségtől sokat szenvedett janicsárok lázadása miatt Ibrahim nagyvezír az ostrom feladására kényszerült. A hagyomány szerint az utolsó seregrész 11 órakor hagyta el a környéket, ennek emlékére szólalnak meg a város harangjai 1777-től máig ebben az időpontban. 

A város sikeres helytállása először a hírnevet, majd a gazdaság felvirágzást hozta el. Az ostrom után adómentességet és kiváltságokat kapott I. Ferdinánd császártól. A várat újjáépítették, ekkor nyerte el mai formáját. A következő két évszázadban a város virágzásnak indult, köszönhetően annak is, hogy a Bécs és az Adriai-tenger közti útvonal egyik kereskedelmi állomása lett. A 16. század végén céhekbe tömörült iparosok nagy számban dolgoztak itt a környék és távolabbi vidékek megrendelői számára. Ez a gazdagság és a távoli területekkel való szoros kapcsolat tükröződik a Jurisics tér reneszánsz stílusban épített lakóházain is. 

A reformáció idején a lakosság szinte teljes számban protestáns lett, ám nyelvükben különböző gyülekezeteket alkottak. Ezért amikor a Szent Jakab templomot a német gyülekezet kapta, a magyarok számára 1615 és 1618 között új templomot építettek. Ez a magyar templom lett a katolikus hitre való visszatérés után a Szent Imre templom. A Bocskai- és a Bethlen-felkelés idején a várat birtokló földesurak, a Nádasdyak és a Széchyek a felkelők oldalára álltak, ezért a város polgárai féltek a császáriak bosszújától. Ennek az ellentétnek a magyar és német külvárosok látták a kárát, de a város is többször cserélt gazdát.

1648-ban visszakerült Magyarországhoz, szabad királyi város címet kapott (Vas megyében egyetlenként), és 1848-ig követeket küldhetett az országgyűlésbe. A bécsi udvar ellenreformációs törekvéseinek azonban csak az 1670-es évekig tudott ellenállni, amikor is a Wesselényi-összeesküvésben való részvétel miatt bele kellett egyeznie a jezsuiták letelepedésébe. Az 1677-ben Széchényi György érsek által alapított katolikus gimnáziumot (ma Jurisics Miklós Gimnázium) is ők vezették, 1743-ban pedig átadták a jezsuita patikát a mai Jurisics téren álló, 1980. október 1-jén megnyitott Arany Egyszarvú Patikamúzeum elődjét.

A Rákóczi-szabadságharc után fokozatosan elveszítette korábbi jelentőségét, bár a város képén ez nem látszott, mert az elkövetkező egy évszázad a legnyugalmasabb gyarapodás időszaka volt. 1712-ben az emberveszteség pótlására német telepeseket hívtak, akik megalapították Schwabendorfot (1896 óta Kőszegfalva). 1724 és 1869 között Kőszegen működött a dunántúli nemesek nagyobb peres ügyeit tárgyaló Kerületi Tábla. Ennek köszönhetően sok neves nemesi család vásárolt itt házat, valamint tanult, főleg jogvégzett emberek telepedtek le.

A 19. században azonban már kézzelfogható jelei voltak a város visszaesésének. A lakosságszám alig növekedett,  az adósságok egyre nagyobbak lettek. Kereskedelmi központ jellegének csökkenését mutatja, hogy a fontos vasútvonalak építésekor már nem vették figyelembe. A 19. század első felében az itt élő értelmiségnek köszönhetően legalább kulturális értelemben az elsők között tartották számon a megyében, amit az Olvasó Egylet, Zene Egylet, Takarékpénztár megalapítása jelez.

Az I. világháború utáni békeszerződéssel a kőszegi járás nagy részét Ausztriához csatolták, ezzel a környékbeli piacokat is elveszítette. Ekkor már csak az iskolák (polgári, evangélikus leány líceum, katonai képző, főgimnázium, tanítóképzők), a kaszárnya és az idegenforgalom határozta meg a jelentőségét. A II. világháború idején rövid időre a Kőszegi-hegységben létesített bunkerban rendezkedett be Szálasi Ferenc. A Szent Koronát a Kálvária utcában lévő jégpincében rejtegették 1945. március 18–27. között. A háború alatt több ezer munkaszolgálatost zártak a városban átmeneti táborba, sokukat továbbhajtottak ausztriai koncentrációs táborokba, másokat helyben, az akkori téglagyár barakkjában végeztek ki.

A II. világháborút követően a fejlődés megtorpant, a város az ország peremére szorult. A határzár évtizedekre elzárta nem csak a külföldtől, hanem az ország belsejétől is. Idegenforgalma az 1970-es években kezdett újra fellendülni, ám nehéz megközelíthetősége miatt csak a "Vasfüggöny" 1989-ben történt lebontása után élénkülhetett meg.

Kőszeg a történelmi városközpont felújításáért 1978-ban Hild János-díjat kapott, majd 2004-ben a Magyar Televízió nézőinek szavazata alapján „Az év települése” címet érdemelte ki. 2009-ben „Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja” címet nyerte el a Kőszegi-hegység településein működő Írottkő Natúrparkért Egyesület.

Jurisics vár
Várszínház
Hősök Tornya
Jézus Szíve-templom
Kálvária templom
Szent Vid kápolna és hegy
Jurisics tér
Városkút
Fekete Szerecseny Patikamúzeum
Városi Múzeum a Tábornokházban
Zsinagóga
Öregtorony
Bechtold István Természetvédelmi Központ
Kőszegi-hegység
Írottkő Natúrpark

A Nemzeti Értéktár magyar, megyei és települési értékei között:
Szőlő Jövés ünnepe
Kőszegi vár
Chernel István szellemi és tárgyi öröksége
Szőlő Jövésnek Könyve
Kőszeg mint város és középkori védművei

Nemzetközi és Megyei Borverseny
Kőszegi Várszínház
Kőszegi szüret és Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
Natúrpark Ízei és Orsolya-napi vásár
Szőlő Jövésnek Könyve programsorozat
Kőszeghegyaljai Nyitott Pincenapok
História futás
Kőszegi Ostromnapok
Farsangfarka
Kőszegi Páratlan Párlatnap
Kőszeg Rejtett Kincsei programsorozat