Városok, Falvak Szövetsége

Kulturális és közösségi együttműködés

Híreink

Újabb lépés a zöld jövő felé

A ’Ne élj üvegházban!’ program egyik kiemelt helyszíne Kisújszállás. A Nagykunság kulturális fővárosa azonban nem csak híres szülötte, Csukás István, vagy a Kumánia Gyógyfürdő révén lehet ismert, mert az önkormányzat révén immár harmadik esztendeje vesznek részt a programban, adnak otthont elektromobilitással kapcsolatos szakmai fórumoknak és a gyermekek számára szervezett nyílt napoknak. Hajdu Imre programkoordinátor a program részleteit ismertetve elmondta, hogy a 2020-as pilot-projektet követően mérföldkövet jelentett a Városok, Falvak Szövetségével kötött együttműködési
megállapodás. Ennek köszönhetően a szövetség nyolc települése csatlakozott a programhoz, tavaly pedig újabb városokba és falvakba látogattunk el négy-négy alkalommal.
Kisújszállás primus inter pares, hiszen nemcsak, hogy mindkét szakaszban
kedvezményezett volt, de a programhoz köthetően az önkormányzat ismeretterjesztő és szemléletformáló tevékenysége is példaértékű.
Kecze István polgármester a háromlépcsős együttműködés fontosságát emelte ki: a projekt megvalósítás gondolata civil szervezethez köthető, a programjavaslatot a minisztérium támogatásra érdemesnek tartotta, majd egy önkormányzati szövetség révén konkrét önkormányzatok csatlakoztak a ’Ne élj üvegházban!’ programhoz. Mindez az együtt gondolkodás és együtt cselekvés jó gyakorlata, aminek konkrét és hasznos eleme a különféle elektromos meghatású járművek üzembe helyezése, ami egyrészt segítség egyes
önkormányzati feladatok ellátásában, másrészt pedig környezetvédelmi direkt marketing is, hiszen a járműveket naponta több ezren látják a város utcáin.

Az elektromos meghajtású kishaszongépjárművet Halász János országgyűlési képviselő, a Városok, Falvak Szövetsége elnöke adta át. Kiemelte, hogy ez által a program minden eleme megvalósult, és ami nagyon fontos, helyben hasznosult is, akár az eszközökről, akár a programokról, akár pedig a szemléletformáláshoz elengedhetetlenül fontos játékszoftverekről van szó.

Szerző Közzétette | Városok, Falvak Szövetsége

2023-04-04 12:23:06

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.
Elfogadom
Beállítások