Városok, Falvak Szövetsége

Kulturális és közösségi együttműködés

Híreink

Tihanyban tartotta az őszi szezon első szakmai találkozóját a VFSZ

A Covid-járvány utáni időszak első kihelyezett őszi tanácskozását 2021. szeptember 5-én és 6-án rendezte meg a Városok, Falvak Szövetsége Tihanyban. A kibővített elnökségi ülésen 13 tagtelepülés vezetői és képviselői vettek részt, akik azon túl, hogy hasznos ismeretekkel gazdagodtak, két napig élvezhették a város vendégszeretetét.

A polgármesteri hivatalban Rózsa Éva, a Németh László Művelődési Ház vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Halász János, a VFSZ elnöke nyitotta meg a soron következő szakmai fórumot. Tósoki Imre polgármester a városban megvalósult legújabb fejlesztéseket, valamint a Tihany 2030 projekt terveit ismertette, melyet a Magyar Turisztikai Ügynökség egy 2014-es kiadványában mintaprogramként ajánlott az önkormányzatoknak. Tihany világörökségi várományos helyszín, turisztikai célú beruházási lehetőségei az elmúlt évtizedben folyamatosan bővültek, mára pedig kiemelt kormányzati támogatottságot kap.

A hosszútávú településfejlesztési koncepció első szakaszának munkálatai már zajlanak, eredményei a közeljövőben kerülnek átadásra. Fókuszában a műemlékek rekonstrukciója és a turisztikai attrakciók fejlesztése áll. Egy európai uniós pályázat révén tavaly megújult a Tihanyi Bencés Apátság múzeuma – a Lélek a vizek felett című új, interaktív állandó tárlatot azóta is nagy érdeklődés övezi mind a látogatók, mind a szakma részéről –, jelenleg a rendház és a templomépület külső és belső felújítása folyik, ami hazai forrásból valósul meg. Napváró terasz néven kialakítanak egy új közösségi teret, megújul a főtérről az apátsághoz vezető lépcső, újjászületik a Csokonai-liget, új sétányokat alakítanak ki, függőkerteket építenek, parkosítanak. A VFSZ tagjai ízelítőt is kaptak a Pagony tájépítész iroda látványterveiből, animált 3D-s render-film formájában. (Részletei láthatók a Füred TV adásában IDE kattintva.)

Polgármester úr beszámolt továbbá a tihanyi rév és környezetének fejlesztését előirányzó Balatoni kapu tervezetről, a Kultúrpart elnevezésű kulturális negyed, valamint a Tihanyi Alkotók Emlékházának létrehozásáról a Belső-tó partján, a turisztikai fogadóépületté alakuló apátsági magtárról, az út- és járdafelújításokról, parkolók létesítéséről, táj- és rekreációs fejlesztésekről. Részletezte az egyedi koncepciókat, a pályázati eredményeket, valamint a településspecifikus célokat és a felmerült nehézségeket is.

Ezután Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója tartott beszámolót az EMMI által 2019 decemberében alapított kulturális projektről, ismertetve az eddigi eredményeket és az aktuális pályázati lehetőségeket. A Városok, Falvak Szövetségének települései rendszeresen fogadnak színházi előadásokat az Országjárás, illetve a Vándorszínház alprogramok keretében, ily módon is építve azt a kulturális közösséget, amely identitását a közös nemzeti hagyományból eredezteti. A VFSZ-települések eddig közel húszezer nézőnek biztosítottak minőségi színházi élményt a Déryné Programnak köszönhetően, és az együttműködést a jövőben is folytatni kívánják.

Tihany a Balaton ékköveként évi kétmillió látogatót fogad. Földrajzi fekvése, művészeti értéke, gazdag történelmi öröksége miatt az egyetemes magyar kultúra meghatározó része, ugyanakkor a balatoni turizmus centruma. A település vezetésének célja, hogy a „kincses félsziget” minden évszakban vonzó desztinációt jelentsen. A VFSZ-vendégek ottlétük alatt megtekintették a legújabb turisztikai attrakciókat: a Lavender Tihany látványműhelyt, a kiterjesztett valóságillúziót bemutató ARTissimo galériát, az 1800-as évekbeli apátsági présházból kialakított Vinarius boráriumot és a Garda Akváriumot. A város címerében is látható garda ma már olyan ritkán „látott hal” a környéken, hogy csak a Tihanyi Gardália ünnepen lehet vele találkozni. Idén, egy év kihagyás után, a november első hétvégéjén megrendezésre kerülő fesztiválon a helyiek újra felelevenítik a régi halászati hagyományokat és a különleges halfajta elkészítési szokásait. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Szerző és fotók: Városok, Falvak Szövetsége

Szerző Közzétette | Városok, Falvak Szövetsége

2021-09-10 15:05:25

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.
Elfogadom
Beállítások