Városok, Falvak Szövetsége

Kulturális és közösségi együttműködés

Híreink

Hagyományteremtés és a hagyományok továbbvitele Hajdúnánáson

Az önkormányzat előremutató és a hagyományos értékeket támogató évek óta tartó programjainak (pl. Nánási Portéka) és az erős termékmarketingnek köszönhetően a hajdúnánási szalmafonást tíz évvel ezelőtt hungarikumként regisztrálták és rögzítették a Magyar Értéktárban.

Talán nem véletlen, hogy a tizedik évfordulón érkezett a városba az Energiaügyi Minisztérium által támogatott ’Ne élj üvegházban!’ program elektromos meghajtású haszongépjárműve, ami számos önkormányzati feladat ellátásában jelent segítséget a következő esztendőkben. Talán nem véletlen, hiszen a hagyományok ápolása és elődeink tisztelete azt is jelenti, hogy a ránk bízott várost használható állapotban adjuk át a következő nemzedékek számára. Egyszer talán, amikor már kizárólag elektromos vagy egyéb alternatív meghajtású járműveket használunk, egy lelkes helytörténész bejegyzi a helyi évkönyvekbe, hogy 2023-ban az önkormányzat munkába állította a harmadik elektromos járművét, ami új hagyományt teremtve és folytatva megmutatta a követendő a fejlődési irányt a város polgárai és intézményei számára. 

Szólláth Tibor polgármester a városházán megtartott rendezvény köszöntőjében is erre utalt. Elmondta, hogy a korábban vásárolt négyszemélyes és kétszemélyes elektromos meghajtású autók mellett jó szolgálatot tesz majd a program által üzemeltetésre átadott jármű, amit a népkonyhai programban állítanak majd munkába.

Tiba István a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy ami az idősebb korosztálynak talán kicsit nehezebb befogadni, az a fiatalok számára készségszintű ismeretet jelent. Ennek egyik fontos példája a környezetvédelem összefüggésrendszere a szelektív hulladékgyűjtéstől a fosszilis energia háttérbe szorításán keresztül az elektromos meghajtású gépjárművekig. A szemléletformálás ennek ellenére vagy éppen emellett rendkívül fontos, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a Föld megmaradjon annak a csodaszép kék bolygónak, amilyennek megismertük. Ne szemeteljünk, égessünk műanyagot, gyűjtsük a hulladékot szelektíven. Mindez ma már többé-kevésbé természetes, de mire azzá vált hosszú éveknek teltek el. Az elektromobilitás népszerűsítésével és köztudatba helyezésével most tesszük meg az első lépéseket, de reményeink szerint egy évtized múlva már a dízel vagy benzines járművek látványa lesz szokatlan településünk útjain.    

Halász János országgyűlési képviselő, a program egyik partnerszervezete, a Városok, Falvak Szövetsége elnöke a kormányzat, az önkormányzatok és civil szervezetek közötti együttműködés fontosságát emelte ki. Elmondta, hogy a szövetség tagtelepülési polgármesterei szinte állandó napi kapcsolatban tapasztalatot és tudást cserélnek, szakmai programokon vesznek részt és olyan projektek házigazdái, mint a ’Ne élj üvegházban!’. Ennek során – többször és több helyen is elmondtuk már – szakmai fórumokat szervezünk, a környezettudatosságot megerősítő programokat szervezünk, tudásbázist hozunk létre az általános iskolák felső tagozatosai számára, illetve az önkormányzatoknak kínálunk segítséget különböző feladataik ellátásához az elektromos meghajtású kishaszongépjármű üzembeállításával. Programunkban Hajdúnánás mellett Nádudvar, Kisújszállás, Berettyóújfalu, Mikepércs, Körösszegapáti, Kőszeg és Pápa vesznek részt.

Szerző Közzétette | Városok, Falvak Szövetsége

2023-04-05 12:26:25

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.
Elfogadom
Beállítások